"Anya!Miért nem kerestetek jobban?” – egy gyermeki kérdés, ami bennem mindig visszhangozni fog…
"Anya!Miért nem kerestetek jobban?” – kérdezte egyszer, egészen halkan, miközben szívecskéket rajzolt a papír szélére.A nagy barna szempár kiváncsian szegeződött rám.

3 éves volt csupán.
Nem vád volt ez. Nem is harag.
Csak egy egyszerű,kiváncsi gyermeki kérdés.Mélyen érintett.
A felismerés a mosolygós arcán, hogy jó neki velünk.
Itt van otthon,ide tartozik.
Örökre.
És a vágy, hogy ez az érzés akár már korábban is beteljesülhetett volna.
Mert sejtette, hogy volt idő, amikor még nem voltunk együtt, de már akkor is egymáshoz tartoztunk.
A könyvem erről az útról szól.
Az örökbefogadásról.
A várakozásról.
A megérkezésről.
És arról is:hogyan lehet erről úgy beszélni egy gyermekkel, hogy megértse a maga nyelvén.

❝Mert nem elhallgatni kell a történetet, hanem kimondani –
az ő nyelvén, meseszerűen,
de mindig őszintén.❞

Mi így tettünk.
Elmeséltük neki a saját meséjét.
Volt benne sok kérdés. És sok válasz is.
De a legfontosabb az volt, amit minden válasz mögött érezhetett:
hogy akármilyen hosszú,nehéz is volt ez az út,
Őhozzá tartottunk.
A könyv egy valódi történet. Egy kislányról, aki megérkezett.
Egy családról,ami Vele vált teljessé.
Sok olyan mondatról, amelyek egyszerre fájtak, megráztak és mégis,mint a nap sugarai megvilágították és melengetették a családdá válásunk útját.

"A várakozás nem üres idő.
A várakozás legfontosabb velejárója, hogy már szeretünk valakit,
akit még nem is ismerünk.Egyre jobban és jobban szeretünk."

Végül a szeretet utat talál.
Kivétel nélkül.