Amikor néhány hónapja megjelent a könyvem, nem tudtam milyen fogadtatása lesz, őszintén szólva tele voltam kérdésekkel. Minden írással eltöltött percet élveztem, de a kétség és a bizonytalanság mindvégig ott lappangott a szívemben: vajon érteni fogják majd, amit üzenni szeretnék vele?
Az első könyvem megírása előtt év tizedeken keresztül kaptam a visszajelzéseket : túl érzékeny vagy, túl őszinte vagy, túl érzelgős vagy.
Igazuk volt-jól tudtam.
Ítéletnek fogtam fel, bírálatnak. Hibának, amit meg kell majd fejlődnöm, ráadásul úgy néztek rám sokszor még a hozzám legközelebb állók is alkalmanként, mint egy UFO-ra. Én tényleg azt gondoltam sokáig, hogy ez gyengeség, nehézség, mert a sebezhetőségem megkeseríti majd még az életemet.
Ma már másképpen gondolom.
Éppen ebből merítettem erőt. A saját sebezhetőségemből. Minden szó igaz a fentiekből, de annyi a különbség, hogy ma már két szóban össze tudom foglalni: önmagam vagyok.
S hogy mit adhatok, vagy adhatok -e egyáltalán bármit is az embereknek, ha bátran felvállalom önmagam?
"Nem csak egy könyv volt, hanem egy élmény."
"Szerintem ez egy értékes könyv, ami még sok embernek adhat erőt és megértést."
"Köszönöm, hogy bátran felvállaltad, erőt tudtam kovácsolni belőle."
"Mindenkinek el kellene olvasnia."
"Nem tudtam letenni a könyvet, magával ragadó az őszinteséged és az érzékenységed."
Még nagyon az utam elején járok, de nincs bennem kétely. Az olvasóim eddigi visszajelzései alapján: a könyvem üzenetét sikerült átadnom.
Örülök, hogy önmagamat választottam...Ha csak egyetlenegy olvasóm úgy teszi le a könyvemet, miután elolvasta, hogy könnyebb lett a szíve-nekem már megérte.
Köszönöm a visszajelzéseket!
